Tisza-jelöltállítás
Avagy az ellenzéki és Fideszes elitváltás ígérete egyszerre
A Tisza 316 jelöltje - orvos, buszsofőr, diák, vállalkozó - valójában a rendszerváltás utáni magyar politika lezárásának ígérete. Egyszerre reflektál azokra a történetekre, amik a Fidesz és az ellenzék táborának mély ígéretei, illetve reflektál arra a globális anti-establishment hullámra is, amelyről a nemzetközi politika jelenleg szól.
Ez a történet három különböző politikai mítoszból nő ki:
1. A Fidesz önértelmezése a posztkommunista hálózatokkal való szakítás története.
Ebben a narratívában ők azok, akiknek meg kellett vívniuk az örök háborút a kommunista örökösökkel. 90 után az átmentett vagyon és az előző rendszer szellemi hatalmasaival szemben antikommunista és generációs alapon vívnak küzdelmet. Ez az identitásuk alapja: hogy egy régi, beágyazott elit ellen keltek fel. Az elmúlt években pedig ezt a lázadás történetet probálják keresztezni a globalistákkal szembeni küzdelemmel, azt mutatva, hogy ez ugyanaz a szellemi, kulturális, gazdasági és politikai elit csak már más köntösben.
2. Az ellenzék ígérete 15 éve azz Orbán-rendszer elitjével való leszámolás. A mi pénzünkből meggazdagodott oligarcha elittel szemben folytatja az ellenzéki a küzdelmét. Ez az antirobánista történet, amely az országot elfoglaló hatalmasokkal szembeni lázadásról szól.
3. Globális elitellenes hullám
Globálisan pedig láthatunk egy folyamatos ellenzékiséget és elégedetlenséget a fennálló struktúrákkal, a politikai-, gazdasági- és médiaelittel szemben, amely Trumptól Mamdaniig különböző politikusokat juttatott hatalomba. Körösényi Péter írta nemrég a HVG-ben, hogy a lázadás korát éljük. A Fidesz is próbálja magát a nemzetközi színtér behozatalával a lázadók oldalán pozícionálni. De itthon már erre nem képesek.
A Tisza jelöltállítása erre a három igényre egyszerre ad választ. Nem a képviselők alkalmassága, beágyazottsága, tapasztalata a lényeges, hanem az a hangulat, hogy ez a semmiből jött emberek lázadása.
Azoknak a lázadása, akik sem a 90 előtti, sem a 90 utáni hatalmi elitnek nem voltak tagjai. Nem a különböző globális körök helytartójaként érkeztek meg ide. Ha végignézünk a jelölteken ilyen szempontból hasonlóak a 90-es ellenzéki jelöltekhez. A helyi kis és nagyvárosi értelmiség emberei. Tanárok, orvosok, vállalkozók, értelmiségi dolgozók, kisebb részt kétkezi munkások.
Azoknak az embereknek a lázadása, akik se a globális, se a posztkommunista, se a Fideszes elitnek nem voltak tagjai. Elitváltás. Egyszerű emberek az elitekkel szemben. És persze az olvasók egy részének most rögtön eszébe jut, hogy Magyar Péter a Fideszből jött, de az ő politikai története pont az, hogy szakít a Fidesz elittel, nem volt része a posztkommunista elitnek sem, és a globális elitnek sem. Semmiből jött, ismeretlen volt, de szembefordult velük. Sőt még le is nézik ezek a szereplők őt, konfliktusban áll a médiaelitel, és a korábbi politikai elit minden részével.
Ez az, amit nem értenek meg a jelenleg regnáló politikai elit tagjai se bal, se jobb oldalról. Hogy létezik az az igény, hogy szakítsunk az elmúlt 35 év politikai elitjével. Hogy kimondjuk nekik: elrontottátok. Nem lett ez az az ország, amit ígéretek. Nem csatlakoztunk Európához, nem nyithatunk cukrászdát Bécsben, nem váltottuk le Orbánt. És nem, nem kergettétek el a posztkommunista elitet, hanem megalkudtatok vele. Nagyvállalkozókkal, háromperkettesekkel és hármasokkal, Pintér Sándorokkal, a teljes háttérhálózattal. A saját szolgálatotokba állítottátok.
És igen a favágás közben van forgács. Jó fej a Hadházy, a Jámbor, a momentumosok, meg az x-ek és az y-ok. Ezt nem érti meg sem a jelenlegi ellenzék, sem a Fidesz. Most annak van az ideje, hogy lázadjunk és a rendszerrel együtt, a rendszer ellenzékét is elkergessük.
Ebben a közérzetben találkozik össze a három nagy politikai sztori - a fideszes, az ellenzéki és a globális elitellenes -, és ettől lesz a Tisza története olyan erős, mint amilyen. Pusztuljon a régi jöjjön az új, vagy ahogy Kassák mondja romboljunk, hogy építhessünk.
Nem véletlen, az sem, kik lépnek félre ellenzéki oldalon. Ennek van generációs oka, de még inkább elitellenes oka. A Momentum történetében benne van az, hogy ők is mindkét elittel szemben indultak el annak idején, csak aztán besodródtak az ellenzéki összefogásba. Ahogy például én is hátralépek, ha ennek eredménye egy nagy elitcsere lesz.
És nem érdekel, hogy biztos-e, hogy jobb elit jön. Ennél a mostaninál bármi jobb. Ennél, amely harmincöt év alatt lezüllesztette a közszolgáltatásokat, szétlopta az államot és élhetetlenné tette a hazámat. Ennél csak jobb jöhet. Ha meg nem jön sokkal jobb, akkor is megtanultuk végre, hogy el lehet kergetni ezt az elitet.
Persze én baloldali ember vagyok, pontosan látom, hogy ez nem az alsó-középosztály, nem a dolgozó emberek forradalma, hanem az arisztokrácia és a burzsoázia küzdelme. Látom azt is, hogy ha le lesz váltva a rendszer, akkor is nagy küzdelem lesz, hogy valóban az állami szolgáltatások visszaállítása, a megélhetési kérdések, az állam által nyújtott szociális biztonság legyen a kormányzás feladata.
De az érzés, hogy végre a népé lehet a hatalom és elkergethetjük azokat akik tönkretették ezt az országot kárpótol azért, hogy nem tökéletesen az a politika valósul meg amit én kívánatosnak látok.
Takarodjanak, aztán beszéljünk a többiről!






Ahogy épült fel a NER-rendszere, egyre jobban látszott, hogy ezt kívülről nem lehet lerombolni. Lehet piszkálni, esetleg egy, egy téglát kiszedni belőle, de lerombolni csak olyan valaki tudja, aki belülről jön, és ismeri a gyenge pontjait. Magyar Péter ilyen ember. Vannak ugyan hibái, döntései, amelyekkel nem értek egyet, de ezek az ő döntései, az ő felelőssége. Ha Magyar Péternek sikerül lerombolni a NER-t, eltakarítani az elmúlt 35 év politikai elitjét, mindkét oldalról, akkor talán sikerül egy normális, élhető országot építeni. Nem azonnal, de a következő 35 év talán elég lesz rá.